(Hevesi Mihály A nyelvtanulás művészetéről című könyvből)
Néhány évvel ezelőtt izgalmasan telt a nyaram, hiszen arra készültem, hogy az új tanév kezdetétől egy Waldorf-iskola elsőseit és másodikosait fogom angolra és spanyolra oktatni. Furulyázni tanultam, versek, dalok ritmusát tapsoltam, és megpróbáltam kitalálni, miként állok majd a gyerekek elé, hogyan vezetek be majd egy dalt, verset; egyáltalán mi fog történni a 25-30 perces órán. Korábban elképzelhetetlennek tartottam, hogy ilyen kis gyerekeket tanítsak, mint ahogy a felnőtteket tanító tanárok általában ezt elképzelhetetlennek tartják. A gyerekek világa teljesen más világ, másképp kell szót érteni velük. Ezért nagy, de egyben szép kihívás felnőttként „gyerekké változni”. Illetve: nagy, és egyben szép kihívás felemelkedni a bennünk élő gyermekhez!
A Waldorf-iskolák azok közé az alternatív iskolák közé tartoznak, melyek bátran vallják, hogy nem árt, sőt fölöttébb szükséges már az első osztálytól a gyerekeknek két idegen nyelvet is oktatni. Valójában nem gyötörni szeretnék a gyerekeket, hanem az idegen nyelven való versmondással, énekekkel, játékokkal egyfajta különleges élményben részesíteni. A korai nyelvtanulás mellett szóló legfontosabb érv, hogy „pusztán utánzóképességük segítségével, gyermeki beszédképességük teljes kifejlődésén keresztül nőnek bele a gyerekek a másik nyelvbe” (Rudolf Steiner), még akkor, amikor beszédszerveik rendkívülien képlékenyek ahhoz, hogy egy másik nyelv hangzóit megformálhassák.
Igen, mindez szépen hangzik, de hogyan lehet ekkora gyerekekkel bármit is kezdeni? Ráadásul tankönyvek sincsenek, és nem lehet magnót vagy videót használni! A válasz tulajdonképpen meglepően egyszerű, és igen érdekes jelenségen alapszik, melyet a hagyományos iskolában egyre kevésbé vesznek figyelembe, és használnak ki. A kisgyerekek, ha még nem érte őket túl sok intellektuális hatás – számítógép, tévé, lexikális tudás, a szülők vagy nagyszülők „okos” magyarázatai – alapvető késztetést éreznek arra, hogy utánozzák a felnőttet. A tanárnak jó esetben szinte nem kell mást tennie, mint hogy kiáll az osztály elé és a gyerekek utánozni fogják mozdulatait, hanglejtését, kiejtését.
…..Így, mozdulataikon, a dallamon, a ritmuson keresztül a gyerekek a nyelv hangulatát élik át, és egyúttal nagyszerű örömforrás számukra, ha a fent leírt módon „utánozhatnak” egy felnőttet. Egy jól sikerült óra után a gyerekek nemritkán harmonikusabbnak tűnnek.
Azon az emlékezetes nyáron a fentiekkel csak elméletben voltam tisztában, de nem tudtam vele mit kezdeni, még akkor sem, ha néhány órán hospitáltam, és láttam, hogyan utánozzák a gyerekek az osztálytanítót. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy a spanyol vagy angol órán engem is így fognak majd utánozni. És már jóval a kezdés előtt szembetaláltam magam az első nehézségekkel. A felkészülés során ugyanis képtelen voltam annyi spanyol és angol vers és dal megtanulására, hogy azokkal egy órát kitöltsek, nemhogy egy egész évnek az óráit. A gyakorlat persze teljesen másképp alakult. Ismételni és variálni ugyanis nem káros, hanem kifejezetten jó a gyerekeknek. Például egy dalt el lehet „énekelni” némán is, csak a mozdulatokkal, vagy el lehet mondani dallam nélkül, el lehet tapsolni a ritmusát stb. És ily módon az egész „ember” tanul. Félelmeim a gyakorlat során elmúltak – nem úgy, mint az óra előtti izgalom, hogy vajon jó lesz-e az órám.
A tanév kezdetén eszembe jutott: mi lenne, ha különböző egyszerű tárgyakat vinnék be az órára? Nos, mint utólag kiderült, ez egyáltalán nem a saját ötletem volt, hanem egy Waldorf-oktatásról szóló filmben láttam még jóval korábban, de a filmnek ez a jelenete teljesen kiment a fejemből..
A gyerekek nagy lelkesedéssel szerették volna a „spanyol zsákból” vagy „angol dobozból” kihúzott tárgyakat a kezükbe venni Egy tárgy, míg elmondtunk egy verset vagy elénekeltünk egy dalt, egyszerre csak egy gyerek kezébe kerülhetett. Ha körbeállva elénekeltük a petróleumlámpához kapcsolódó dalt a megfelelő mozdulatokkal, mindenki türelmesen várta, hogy a következő alkalommal hozzá is eljusson a lámpa. Legalább kilencszer-tízszer sikerült elénekelni ugyanazt a dalt, amit egyébként (tárgyak nélkül) már harmadikra eluntak. Ugyanez történt aztán az almával vagy a falevéllel is.
