Nos, ha már több éve vagy évtizede tanulunk egy nyelvet (nálunk a legtöbben angolt, vagy németet), akkor szeretnénk, ha azt valamennyire tudnánk is. Azt persze érdemes tisztázni, hogy ezalatt mit is értünk: vizsgáznunk kell belőle, vagy tényleg beszélni, érteni szeretnénk!
Ezzel szemben számtalan esetben azt tapasztaljuk, hogy vagy nem tudunk megszólalni az idegen nyelven, melyet már hosszú ideje tanulunk, vagy egyáltalán nem értjük az anyanyelvi beszélőket.
Miért is van ez így?
Arról, hogy miként értsük meg az elhangzó beszédet már korábban írtam, így ebben az írásban korábbi tanácsaimat – „benne lenni a pillanatban, az elhangzó szövegrészben”, „spontaneitás”, stb. – nem ismétlem, sokkal inkább Stephen Krashen nyelvész Monitor-hipotézisét szeretném röviden bemutatni, melyet bárki a saját bőrén tapasztalhat, aki idegen nyelvet tanul.
Jó tisztában lenni vele minden lelkes, illetve megfáradt nyelvtanulónak. Ígérem, nem lesz bonyolult!
Krashen ebben a hipotézisben azt álltja, hogy létezik egy „monitor” rendszer, vagyis ellenőrző rendszer, mely mielőtt kimondanánk valamit az idegen nyelven, ellenőrzi a tanult szabályok alapján, hogy az formailag helyes-e. Érdekes módon ez a rendszer főleg a „tanult” dolgokkal kapcsolatban kezd el működni, a spontán beszéd alatt soha.
Első ránézésre ez a monitor rendszer hasznosnak tűnik, hiszen ki akarna helytelenül beszélni. Azonban több gond is adódik vele: az első, hogy a beszédhez képest túlságosan lassú! Vagyis mire kimondanánk helyesen, ami a szívünket nyomja, vagy boldogítja, addigra beszélőtársunk elunja magát, és mondandónk talán már süket fülekre talál. Nem is beszélve arról, hogy nagyon döcögősnek érezzük mi magunk is a kimondottakat, ami aztán visszahat önbizalmunkra.
Másik hátránya, hogy természetesen csak a megtanult szabályokat tudja ellenőrizni. Ámde hiába is tanulnánk meg az összes szabályt, a rendszer az előző hátránya, vagyis lassúsága miatt, akár órákig ellenőrizhetné mondandónk formai helyességét.
De a beszéd csak egy példa arra, amikor ez a „rendszer” működni kezd. Ugyanúgy működik az értés, a figyelés során is, és sokszor nem is tudunk emiatt a valóban elhangzottakra koncentrálni, mert a számunkra „megtanított helyes’-et keressük a hallottakban!
Aki képes túltenni magát a belénevelt „perfekcionalizmuson”, annak felszabadító lehet a következő tanács:
Amikor beszélsz, soha ne a mondataid, szavaid helyes formájára koncentrálj, hanem a mondandódra, érzéseidre. Ezeket akard kifejezni úgy, ahogy tudod! ÚGY AHOGY TUDOD! Te így tudod és kész!
Persze eleinte rosszul fogod érezni magad, de sokkal jobban megértenek majd, mintha hallgatnál, vagy (döcögősen) „helyesen” beszélnél. Aztán később, amikor hozzászoktál ehhez a renitens állapothoz, élvezni fogod a kommunikációt, az emberekkel való beszélgetést, ami százszor, ha nem ezerszer többet ér a helyes beszédnél.
A jó hír az, hogy minél többet beszélsz, akár helytelenül is (persze utólag elmélázhatsz azon, hogy hogyan lenne helyes, amit mondani akartál), akkor előbb utóbb a nyelv kijavítja magát. Persze csak akkor, ha használod: beszélgetsz, olvasol, szövegeket hallgatsz, naplót írsz, tévézel, filmet nézel, rádiót hallgatsz! És ha – persze ezt már a vájtfülűek számára mondom,- nyelvcsendet tartasz.
Természetesen az idegen nyelven be kell gyakorolnom bizonyos szabályokat, és tegyem ezt nyugodtan írásban, vagy valamilyen más gyakorlás keretei között.
Beszélj, ahogy tudsz az idegen nyelven, így adsz esélyt nyelvi készségeid fejlődésének! És természetesen tanulj is, de ez egy másik téma!
Autoritmia
